Á verem a fejem a falba.
Általában már szoktam aludni egy-egy dologra amit kitalálok mielőtt úgy igazán hozzáfogok, de ez most elmaradt és milyen fintora a sorsnak hogy ennyin múlt az egész! Mondom miről beszélek.

A szerdai ovi hazajövetelről. Akkor úgy gondolkodtam, hogy Marcinak velem van "de csak idézőjelben: Baja", a velem való programokat unta meg, és jót tenne neki a változatosság, spec. egy budapesti kiruccanás. Őszintén, nem tudnám megmondani hogy mennyi volt ebben a megoldani vágyás és mennyi a menekülés, de én mostmár teljesen úgy érzem hogy gyáván megfutamodtam a probléma elől és ennek most keményen iszom a levét! 
Ugyanis megszerveztem hogy Marci vasárnaptól jövő péntekig pesten legyen mamival és apával. És akkor volt még két nap a hétből az oviban. Csütörtökön nem is mertem érte menni, anyát küldtem, ő hozta el. Pénteken viszont én mentem. Már előtte nap rajzoltam anya kártyát és mama kártyát, hogy a napirend végére kirakják, és akkor képben lesz Marci hogy majd jövök érte.

Félve...nagyon félve mentem be az ajtón hogy Marci vajon milyen műsort fog előadni ha meglát, hát a legnagyobb csodálkozásomra (és csodálatomra) rámnézett, odafutott hozzám mosolyogva mondván hogy "Megjött anya!" Ovónéni mondta hogy nemrég odament a napirendhez, levette az anya kártyát és mondja hogy mindjárt jön értem anya. Én meg jöttem is. Édes drága! szóval nem is azzal volt a gond amit gondoltam, de azért jó lecke volt - és amiket kitaláltam a napokat változatossá tenni azt így is meg akarom csinálni - hanem a megértéssel. Mostmár vissza is vezettem a dolgokat, hogy aznap amikor így hisztizett például még sok ovónéni volt az oviba és a csoportszobában legalább hatan mert ugye értekezlet volt. Nem csak a délutános ovónéni volt ott hanem sokan. Sok gyerek is volt még, ez se passzolt neki össze mert mindig csak páran szoktak rajta kívül lenni ilyenkor. És persze ott volt az imádott autómosó játék. Ki a franc akarna hazajönni ilyen körülmények között? Nem értette miért akarom elvinni a "nap közepén"? Amikor a legnagyobb a buli a csoportban.

Én meg elvitettem pestre. Vissza akartam csinálni. Bepánikoltam hogy nem lesz velem. Apa meg ki tudja miket csinál majd vele. Úgy éreztem velem van biztonságban, kicsit tényleg bepánikoltam úgy érzem. De valahol meg viselnem kell a tetteim következményét, és mindig a tényekkel nyugtatom magam. Hogy az apjával van a nagyanyjával, és ők is szeretik, és nem lesz semmi baja. A képeket elvitték, érteni fogja mi van.
Szóval lekattanok a témáról, és végülis lehet hogy csütörtökön vissza is fogja hozni őt Rozika. én biztos azon leszek.

Nem szabad elhirtelenkedni a dolgot, és már nem is szoktam, tudatosan figyelmeztetem mindig erre magamat hogy gondolkodjak, nagyon gondolkodjak mielőtt egy döntést meghozok,hát most nem sikerült. Végülis a következménynek hátha Marci is örül, téliszünetelhet egyet budapesten ahol szeret is lenni, meg vannak is programok. Anya meg tanult ebből és nem is keveset.
Mindig egyre jobban megismerem Marcit, a különleges gondolkodásmódját és ez nagyon nagy megismerés volt ez a mostani. Ebből azért sokmindent megértettem, persze a milliomod része ez annak amit meg KELL érteni, ami az ő észjárása mert annyira különleges és annyira más mint a miénk. Olyan csodálatos ez és büszke vagyok rá hogy az anyukája lehetek mert egy teljesen más gondolkodásmódot kell hogy megértsek az és az életemmé tegyek és nagyon akarom ezt. Ez sokkal nehezebb és izgalmasabb mint mondjuk egy új nyelvet megtanulni, mert ott megtanulom a szabályokat a szavakat a nyelvtant bemagolok csomó mindent és menni fog, megértenek, megértem. De itt a saját kreativitásomra van szükség és a kitartásra, a mély gondolkodásra hogy megértsem a miérteket és magamévá tudjam tenni azt a "rendszert", amit ő érez, ami neki teljesen egyértelmű és amit csak az ért aki nagyon figyel. És még én sem figyeltem eléggé, úgy érzem nagyon keveset tudok de felveszem a hullámhosszát ha addig élek is!

Nagyon szeretlek kicsi Bakító!