Itt fekszem én is, ő meg már alszik fél tej alatt kidőlt. Ma nem aludt délután, de a héten egyébként minden nap elaludt. Nem is csoda.
Keddre hajnal háromkor átjött hozzám tűzforrón, lázasan. Azóta betegeskedett és mostanra úgy érzem már meggyógyult. Mára fogyott el az antibiotikum is.
Szóval átesett a tűzkeresztségen, volt ráadásul egyébként anyával doktornéninél, aki felírt neki ilyen gyógyszert így először életében akkor végigszedtünk egy antibiotikum. Így jártam egyébként aztán én is, és tegnapra anya is. Végül mindhárman beadtuk a derekunkat a fölsőbb kémiai erőknek és bevettük a pirulát. Mindegy! Nem lesz ebből rendszer, de én már komolyan mondom nem láttam ebből más kiutat. Innen csak megpróbálni megtartani, az se lesz egyszerű, de meggyógyulni magunktól, az valahogy most nem jött össze.
Marci is dec. óta kisebb nagyobb megszakításokkal, én pedig folyamatosan végig beteg voltam. Remélem mostmár vége!
Egyébként hősként vette be ezt a folyadékot pedig volt olyan édes...mintha tömény édesítőszert nyomtam volna a szájába. Előszörre még öklendezett is a drágám!
Most mindhárman itt vagyunk a jókain, anya is csatlakozott, ő van az én szobámban én pedig Marcival az övében. Nagyon jó itt!
Gyógyulunk!