Ez az idő is eljött, hogy Marcikámnak ideje legyen - na jó hálisten még nem saját lábára állni, de szinte már ovisnak lenni.
Ugyanis kedd óta egész napos játszóházas. Megvolt a beszoktatás, ami számomra is rejtély hogy mehetett ennyire simán mikor már kb fél éve nem alszik délután, és most már első nap elaludt déli 12-kor - húh - és mostmár reggel 8-tól du. fél 5-ig volt.
Jaj jaj mennyire izgultam hogy milyen lesz ez neki, de úgy néz ki elég jól veszi az akadályokat mert azon kívül hogy reggel mindig egy kicsit nyavajog, ne menjek dolgozni, és amikor anya beviszi akkor is sírt de mindkétszer hamar megvígasztalódott, és aztán már nagyon jól viselkedett, legalábbis az ovónénik ezt mondják.
Mondjuk tegnap pont nem aludt el, de ezt se úgy mondta az ovónéni mintha vmi tragédia lett volna, szerintem ő azidő alatt is csendben eljátszott, ahogy azt tőle megszokták már.

Egyébként szerintem szeretik Marcit az ovónénik. Mert hogyis ne szeretnék mikor annyira de annyira kedves!
De azért rá is segítettem mert még múlt héten vittem nekik óriás csokikat rafaellót konyakmeggyeket...ilyesmi, szóval biztos ez is megtette a hatását de csak örüljenek is neki, annál inkább megértőek lesznek Marcival is.

Marci elgégé tiltakozik az ellen hogy dolgozzak. mindig mikor mondom hogy anyának menni kell dolgozni, azonnal rávágja hogy "Ne menjen anya dolgozni! Nem kell menni dolgozni!" Aztán elmagyarázom hogy egyáltalán mi ez a dolgozás. Szerencsére azt tudja mi az a 100 forint, és ezzel szoktam szemléltetni. Anya megy dolgozni, kap érte száz forintot, és ha már sokszor ment akkor legalább ezer forintot fog keresni, és akkor vehetünk majd egy új legót, a kék repülőset!
És ha már nagyon nagyon sokszor ment dolgozni, akkor meg vehetünk egy biciklit.
Csak most emiatt nem tudom megvegyem-e a szülinapi pénzből a biciklit, mert ugyan úszómedencét akartunk venni, de annyira fos nyár van hogy gondoltam nem fogom megvenni mert minek? A bicikli meg most tanító jelleggel nem megvehető.
Úgyhogy szegény Marci most nagyanyjaitól meg tőlem még mindig nem kapta meg a szülinapi ajándékát.

Más téma, hogy végre megvan a pszichológiai szakvélemény. Még nem láttam, csak tegnap szóltak hogy végre megszülték és lehet menni érte, ma kikéreckedek és nagyon kiváncsi vagyok, mégis hogy néz ki egy ilyen, hogy ennyit kell szenvedni az írásával és a megkapásával. Már vagy hússzor telefonáltam...na mindegy azért annyiszor talán mégsem, de lényeg hogy időben megvan és tovább tudok menni velel.

Mostanában Marci megint eléggé anyás úgy veszem észre. De nem úgy hogy csak velem hajlandó lenni, hanem hogy imád rajtam csüngeni. Amit természetesen imádok. Olyan szeretetkitörései vannak, annyira bújik hozzám vagy a nyakamba ugrik és megszorít és jó sokáig ott marad, és puszit ad meg mosolyogva néz, ezt annyira de annyira szeretem benne!
Mennyire jó hogy a gyerekek így ki tudják fejezni a szeretetüket!
Érdekes volt, amikor először mentem a beszoktatás miatt érte háromra. És pont eszembejutott hogy azt mondták amikor először otthagyja az ember a gyerekét a bölcsibe akkor jobban sír az anya mint a gyerek. És én akkor egyáltalán nem is sírtam. Valahogy tudtam hogy Marcinak erre most sokkal jobban szüksége van mint arra hogy nonstop velem legyen, mert kell a gyerektársaság.
Viszont most hogy háromkor mentem csak érte és ekkor éreztem először hogy már nagyfiú, hogy már ilyen sokat kell hogy nélkülem legyen, mert ez az élet rendje, akkor becsatoltam őt az autósülésbe, beültem én is és kitört belőlem a sírás.
Istenem hogy eljött ez az idő is! És tényleg az élet rendjével tudjuk csak megvígasztalni magunkat is mert én most úgy éreztem felnőtt koráig, vagy amíg neki is jó, addig tudnék minden egyes percet vele tölteni mert annyira elszórakozunk biztos soha nem unatkoznánk!
Aztán szépen lassan ebbe is beletörődtem, hozzászoktam a gondolathoz, gondolkodtam rajta hogy vajon erről is vannak könyvek, vagy cikkek a nők lapjában? Mert ez az elválás annyira nehéz és a gyermekben is biztosan egy nagy fordulat, mert eddig csak a családi környezetben volt naphosszat, az ébren töltött ideje zömében, most meg ovónénikkel van többet, és a családdal pedig alig.
De így még intenzívebb az együttlétünk, tegnap is annyira de annyira sokat nevettünk, úgy lehet ezzel a kissráccal viccelődni, hihetetlen humorérzéke van!

Ezt is megéltük! Anya dolgozik, Marci meg "elő-ovis".
Egyébként nagyon szimpatikus az ovi is, mert egy az hogy kevesen jelentkeztek és nincs is betelve az összes hely amit nem is értek mert azt hittem ez általános jelenség hogy túljelentkezés van az egész országban, de végre nincs, a másik meg hogy a vezető ovónő már az utcán is előre köszön, annyira megjegyezte Marcit is engem is, hogy mosolyogva jött mikor egyszer összefutottunk az utcán.
Mostmár szakvéleményünk is van, reménykedem hogy hátha nyáron meg ki tud menni a pedagógus a játszóházba, annyira szeretném ha már nyáron is lenne fejlesztve!
Igen mennek a dolgaink úgy érzem elégedett lehetek. Valahogy minden összejött az utóbbi időben köszönöm is folyamatosan az őrangyalainknak, a Jóistennek meg a sorsnak, mert ritkán van ilyen szériája az embernek mikor ilyen tisztán szinte minden klappol ami csak történik vele. Csak maradjon is így!
Mi nagyon hálásak vagyunk!