Ez a nap is csak úgy indult mint a többi, és egyébként úgy is végződött, Marci itt danolászik a másik szobába, várja hogy elaludjon.

Viszont mostanában nagy geg az oviból hazajövés. Már kb két hete kifejlesztette Marci azt a műsort, hogy amikor megyek érte és megát mutogat felém, és kiabál hogy "Menjél Eeeel!"
És eddig még sikerült is megoldani kb két perc sírással úgy hogy ilyenkor elköszöntem, elmentem és rövid időn belül szaladt utánam hogy nemenjé el!

Egész mostanáig, hogy a Vuk csoportban van az a /megáltalkodott/ autómosós játék, ami a legeslegkedvence lett, és nem tudom emiatt vagy más miatt már egyáltalán nem akart ma hazajönni velem. Csak mondta kiabálta nekem hogy "Menjé el, Menjél már el édesanya!" Menjél innen! Már bementem oda mellé, mondtam neki letérdeltem, hogy gyere mondok neked valamit, hogy próbáljon már rám figyelni, de semmi! Elkezdett rugdosni felém. Épphogy nem talált el. Már vagy fél órája ott voltam, és az ovónénivel könyörögtünk próbáltunk bevetni mindenféle gumicukrokat, otthoni játékot, cumisüveget, semmi nem kellett csak egyre dühösebb lett.

Akkor felkaptam és elvittem. Siklott ki a kezemből, megsemmisülve mentem végig az ovin. Az ovónénik mind ott, mivel értekezletük volt nemsokára, egyébként pedig kb 20 szülő a gyerekével karate edzésre várt akik néztek rám elnézően. Így mentünk a katica csoport öltözőig ahol még mindig szülők pedig már a sírás szélén álltam én is. Marci is sír, most azért hogy ne menjek el! Mondom nem megyek el! Nem is értem hogy mit mond. Mi ez az egész? Ki hova megy?
Az egyik kis csoporttársa aki mindig olyan érdeklődő, kérdi hogy miért sír Marci? Mondtam mert itt akar maradni. És olyan szép hangon kezdett el beszélni Marcihoz mint valami kis anyukája hogy "De Marci azt akarod hogy rádzárják az ovit? Akkor nem tudsz a saját ágyadban aludni!" Olyan okosan beszélt, és rossz volt hogy Marci soha nem mond ilyeneket! Hát persze hogynem.

Na elmentek, akkor jól kirobbant belőlem. A sírás mint állat. Marci szerencsére ezzel sose foglalkozik. Ovónénik be, látják hogy sírok, miért sírok? Mondom miért. Nagyon vígasztaltak, szegények jól meg voltak ijedve, gondolom anyukák nem nagyon szoktak sírni az oviba, csak én vagyok ilyennagy szamár. Mindig is így éreztem magam, nem úgy mint egy igazi anyuka.
Olyan tök más mindenki, csak én vagyok olyan mint egy gyerek. annyira idegesít!

Mondják hogy nem nekem szól és ne vegyem magamra, ez egy ilyen korszaka, amit persze én is tudok hogy nem nekem szól, csak ez a tehetetlenség ami zavar, és hogy nem tudom lecsillapítani, megnyugtatni a saját gyerekemet. Hogy nem tudom ezt a szokást elfeledtetni vele. Nem tudom leszoktatni róla, csak egyre erősebben csinálja. Ezek az időszakai...jönnek, mennek, és nem is tudom miért, és hogy mitől múlik el?